Michelin-en gurulnak ki a Boeing 737 MAX-ok
A francia Michelin gumigyárat választotta a Boeing, 737 MAX típusú repülőgépükhöz. Ez a típus (mármint a Boeing 737) a világ legkelendőbb polgári repülőgépe. Mostantól pedig – mind a MAX 7, mind a MAX 8 – megkapja a Michelin NZG (Near Zero Growth) technológiáját. A MAX 8 egyébként csak 2017-től áll szolgálatba, érdekes módon a 7-es pedig 2019-től.
Bob Pointon, a Michelin repülőgép abroncs részlegének szakértője elmondta, végtelen büszkeséggel töltötte el őket a hír, miszerint, a légi közlekedés egy olyan jeles képviselője választotta őket, mint a Boeing. Nyilván a részvényesek sem keseredtek el, hiszen a szerződés mintegy 1300 repülőre vonatkozik. Mondanom sem kell, egy-egy repülőgép abroncs szett ára sokszorosa az autógumiknak.
A Michelin egyébként a következőket ígéri a szóban forgó repülőgép abroncsokkal kapcsolatban:
- 50 százalékkal ellenállóbb keverék, az idegen tárgyak által okozott sérülésekre vonatkozóan.
- 20 százalékkal alacsonyabb súly, ami releváns üzemanyag megtakarítást eredményez
- Kevesebb karbantartási idő és kétszer annyi landolás, a hosszabb élettartamból adódóan.
A Michelin-nél egyébként egy nagyon érdekes mérőszámot használnak, ez pedig az ún. TCO (Total cost of ownership) azaz az abroncsok megvásárlása és a birtoklás teljes időtartama alatt felmerülő költség, az ügyfél oldalán. Stratégiai céljuk a TCO folyamatos csökkentése. Ennek jelentőségét, egy olyan tőkeigényű iparágban, mint a légi közlekedés, nem kell ecsetelni.